Oldal kiválasztása

A gyülekezetről

A Hit Gyülekezete Európa legnagyobb evangéliumi pünkösdi-karizmatikus gyülekezete.  1979-ben a kommunizmus alatt Sándor Németh (mostani vezető lelkész) és felesége, Judit, illetve további 3 személy alapította. A kommunista rezsim összeomlásáig a gyülekezet arra volt kényszerítve, hogy istentiszteleteit és és tevékenységeit illegálisan és a titkosszolgálat megfigyelése alatt gyakorolja. 1989-ig a gyülekezet létszáma  2000 főre nőtt és a gyülekezet elismert vallási közösség lett. A gyülekezet azóta is folyamatosan növekszik és jelenleg is több mint 70.000 taggal és több százezer támogatóval rendelkezik. Jelentős társadalmi jelenléte és elkötelezettsége, illetve jól kiépült intézményi hálózata miatt, amely iskolákból, saját egyetemből, folyóiratból és egy a gyülekezethez közelálló tévéadóból áll, valamint karitatív szervezetei miatt a  Hit Gyülekezete 2011 júliusában bekerült a törvényesen elismert magyarországi egyházak – mindössze 14 tagra zsugorodott – csoportjába. A gyülekezet jelentős védelmezője a keresztény cionizmusnak és támogatója Izrael államnak.

A Hit Gyülekezete megújult központi oldaláról még többet tudhat meg az egyházról és annak társadalmi tevékenységeiről, a médiában, oktatásban, kultúrában valamint a sportban vállalt szerepeiről.

http://www.hit.hu/