Kedves Testvérek! Folytatódik az Alapozó Bibliaiskola negyedik része, aminek címe: “Isten Igéjének hatalma és ereje”. Szeretettel várunk Mindenkit november 12-én 10:30-kor. Áldott napokat, Hit Gyülekezete...
Szeretettel várunk Benneteket November 5-én 10 órakor egy jubileumi Istentiszteletre ahol a gyülekezet 10 éves évfordulóját ünnepeljük. Ez alkalomból Szabó Balázs fog Münchenbe látogatni és számos egyéb program mellett Úrvacsorára is sor kerül. Gyertek, ünnepeljünk...
Kedves Testvérek! Amint sokan értesültetek már róla, július 8-án szombaton és 9-én vasárnap, a müncheni és berlini gyülekezet közösen megrendezi az első három alkalmas Hit Konferenciát, aminek alkalmából Ruff Tibor fog Münchenben szolgálni. Ezzel kapcsolatban...
Kedves Testvérek! A következő Istentisztelet időpontja Június 25-e vasárnap ahova a berlini gyülekezetet is meghívtuk. A különlegességet az adja ennek az alkalomnak, hogy – Münchenben először – vízkeresztségre is sor fog kerülni az alkalom után, ezért...
Ahogy sokan tudjátok már, május 20-án és 21-én Mézes András fog a müncheni gyülekezetben szolgálni. A szombati alkalom 16 órakor kezdődik, aminek témája “Az emberi sors” lesz. A vasárnapi alkalom a szokott időben, 10 órakor kezdődik, a címe “Jézus a...
Legutóbbi hozzászólások